Arthur C. Clarke – Randevú a Rámával Pre–Vízió

05 Sze, 2025

📘 Randevú a Rámával – Kapú a csodálat érzéséhez

e tartalom a creative commons nevezd meg! – ne add el! – ne változtasd! 4.0 (cc by-nc-nd 4.0) licenc alatt érhető el. szabadon megosztható változtatás nélkül, a forrás és a szerző megjelölésével, nem kereskedelmi célra.

🧭 Tartalomjegyzék

• Az űrkorszak kezdete és az „új űrkorszak” fogalma
• Clarke technológiai előrejelzései
• Arthur C. Clarke munkássága
• Sci-fi: komolytalan? Olvasd el
• Spoiler szakasz – Kapu a csodálat érzéséhez📘
• A biotokok paradoxona. Azok meg mik?
• A triplicitás elve. Szimbólumok
• Jimmy Pak stílusa. Szitakötő mint bicikli
• A 37. fejezethez érkezve
• A csendes befejezés és a napfény metaforája

📚 Ez a bejegyzés hosszabb és részletesebb, mint a szokásos — ezért készítettem egy tartalomjegyzéket, hogy könnyebb legyen eligazodni benne.

Számomra a Városok és csillagok a kedvenc Clarke-regény, és talán egyszer erről is születik egy bejegyzés. Sok szempontból érdekes és tárgyilagos mű, különösen ha társadalmi nézőpontból vizsgáljuk. Clarke ebben a regényben nemcsak jövőt ír, hanem társadalmat értelmez: a technológia, az emlékezet és az emberi szabadság viszonyát.

De mielőtt belevágnánk a blog olvasatába, íme néhány fontos gondolat — különösen akkor, ha Clarke világa nemcsak a jövőről szól, hanem arról is, hogyan gondolkodunk róla.

🚀 Az űrkorszak kezdete és az „új űrkorszak” fogalma

• Az űrkorszak kezdete és az „új űrkorszak” fogalma
• 🔝 Vissza a tartalomjegyzékhez

Ugyanakkor az űrkorszak kezdete jóval korábbra nyúlik vissza: egészen pontosan 1957. október 4-ére, ...amikor a Szovjetunió sikeresen pályára állította a Szputnyik–1 nevű műholdját a Föld közeli pályára.¹ Ez volt az első ember alkotta tárgy a világűrben — és ezzel hivatalosan is beléptünk az űrkorszakba.

🌌 Arthur C. Clarke – Miért is fontos betekinteni munkássága részleteibe?

• Arthur C. Clarke munkássága
• 🔝 Vissza a tartalomjegyzékhez

Betekinteni Clarke munkásságába annyit jelent, mint elgondolkodni azon, hogy:

• Mi az ember szerepe a világegyetemben?
• Meddig terjedhet a tudományos kíváncsiság?
• Hogyan határozza meg a technológia az emberi sorsot?

Tőle van az egyik kedvenc idézetem:

„A jövőről való gondolkodás az egészséges elme egyik legfontosabb funkciója.”
— Arthur C. Clarke

Sci-fi: komolytalan? Óriási tévedés.

• Sci-fi: komolytalan?
• 🔝 Vissza a tartalomjegyzékhez

Sajnos nagyon sokan komolytalannak gondolják a sci-fit mint műfajt — mintha csak szórakoztató fantáziálás lenne az űrhajókról, robotokról és idegen lényekről. Pedig ez óriási tévedés.

A sci-fi valójában az egyik legkomolyabb gondolkodási forma, amely a jövőről, az emberi természet határairól és a társadalmi dilemmákról szól. Clarke, Asimov, Lem vagy Bradbury művei nemcsak technológiai spekulációk, hanem pszichológiai és filozófiai laboratóriumok — ahol az emberi viselkedés, döntés és fejlődés kerül fókuszba.

Ez az arány becslés, amely sokak szerint akár elérheti a 70%‑ot, de egyes források alapján 60% állhat közelebb a valósághoz.

A pszichológia egyik lényegi funkciója éppen az, hogy segítsen megérteni az emberi reakciókat új, ismeretlen helyzetekben. És mi más lenne a sci-fi, mint ilyen helyzetek sorozata?

Fontos megjegyezni, hogy bár Arthur C. Clarke hivatalosan nem dolgozott a NASA-nál, mégis szoros kapcsolatban állt az amerikai űrkutatással. Több NASA-mérnökkel és kutatóval működött együtt évtizedeken keresztül, és munkássága komoly hatással volt az űrkutatás gondolkodására és irányaira.

Clarke nemcsak íróként, hanem jövőkutatóként és technológiai vízionáriusként is ismert volt. A NASA történeti irodája is elismerte szerepét, és a geostacionárius pályát — amelyet ő javasolt először — ma is „Clarke-pályának” nevezik. Műveiben a tudomány nem háttér, hanem gondolkodási keret, amelyen keresztül az emberiség jövőjét vizsgálta.

🛰️ Clarke technológiai előrejelzései

• Clarke technológiai előrejelzései
• 🔝 Vissza a tartalomjegyzékhez

Clarke nemcsak történeteket írt, hanem jövőképeket rajzolt. Olyan technológiai elképzeléseket fogalmazott meg, amelyek akkoriban merésznek, sőt lehetetlennek tűntek — ma viszont már a valóság részei. Ebben a szakaszban azt vizsgáljuk meg, hogyan váltak valóra Clarke víziói: a geostacionárius műholdaktól az űrlift koncepcióján át egészen a mesterséges intelligenciáig. Mert Clarke nemcsak megjósolta a jövőt — hanem segített megérteni azt.

Arthur C. Clarke világa nemcsak a jövőről szól, hanem arról is, hogyan gondolkodunk róla. Ez a bejegyzés nem pusztán ismertető: egy utazás, amelyben a tények és a képzelet kéz a kézben vezetnek — az én szemszögemből.

Találtam egy remek magyar nyelvű videót, amely összefoglalja mindazt, amit érdemes tudni, ráadásul spoilermentesebb formában

📘 Randevú a Rámával – Kapu a csodálat érzéséhez

• 🔝 Vissza a tartalomjegyzékhez

Akkor most már tényleg az olvasmányé a főszerep, ahogy ígértem — de előtte muszáj volt néhány gondolatot megosztanom Arthur C. Clarke személyéről és karakteréről. Bekezdésképpen érdemes leszögezni, hogy voltak, és talán lesznek is, a jövőben olyan események, amelyek a becsapódásokhoz hasonlóan alapjaiban rengethetik meg a világunkat. A történet, amelynek eddig tíz fejezetét olvastam, rendkívül tanulságos: egy fejlettebb intelligencia nyomára bukkannak, amelyet elsőre üstökösnek vélnek. Hamar kiderül azonban, hogy nem úgy viselkedik, mint egy kőzetdarab: egyenletes sebességgel halad, és valójában egy hatalmas űrhajó. Szélességét húsz kilométerre, hosszát pedig közel negyven kilométerre becsülik.

A történetben 2130-at írunk. Ekkorra az emberiség már messze túllépett a Föld határain: a Holdon állandó települések és bázisok működnek, nemcsak kutatási, hanem ipari és logisztikai célokkal is. A Marson és annak két apró holdján, Phoboson és Deimoson szintén kiépültek kolóniák, amelyek részben önellátóak, részben pedig élénk árucsere-forgalmat folytatnak a Földdel és a holdi telepekkel. A Naprendszer belső régióiban űrállomások és bányászati platformok üzemelnek, amelyek a kisbolygóövből és más égitestekről nyerik ki a nyersanyagokat. Ez a világ már nem a felfedezés hajnalát éli — hanem egy kiforrott, összekapcsolt civilizáció mindennapjait, amely készen áll szembenézni az ismeretlennel.

A főhősünk, Bill Norton kapitány, az Endeavour nevű űrhajó parancsnoka, felderítő útra indul. Küldetésének célja a titokzatos, mesterséges eredetű objektum megközelítése és vizsgálata — az indíték pedig egyszerű, mégis óriási jelentőségű: választ találni arra, ki vagy mi hozta létre, és miért érkezett a Naprendszerbe. Ez az emberiség számára rendkívül fontos küldetés, hiszen a felfedezés jelentősége akkora, hogy a legénység sorsa — nem éppen szívderítő módon — másodlagossá vált. Tudták, hogy a Ráma felé vezető út ismeretlen veszélyekkel járhat, mégis vállalták a kockázatot — mert a válasz, amit ott találnak, örökre megváltoztathatja az emberiség helyét a világegyetemben.

A könyv ezen részeiben Clarke folyamatosan felvillantja az emberiség történelmének kulcspillanatait, mintegy párhuzamot vonva a jelen eseményei és a múlt nagy fordulópontjai között. Ezek a történelmi távlatból szemlélt utalások hasonló súlyt hordoznak, mint a 2001: Űrodüsszeiában megjelenő ikonikus pillanatok. A „szuper majmok” – 60–70-es IQ‑val rendelkeznek, és bizonyos fokig kommunikációra is képesek ezen olvasmányban is.

„A remény halvány fénye egyre erősebben tör utat magának a történetben és kulcsot kell megszerezni az ajtóhoz🚪 a nagy felfedezéshez. A főhősök lépésről lépésre haladnak előre a Ráma titokzatos rámpáin. Közben egyre több a sorok között megbúvó párhuzam bukkan fel – például Noé bárkájának említése –, és az író a kereszténységet is filozófiai köntösbe bújtatva idézi meg, hasonlóképpen, mint a buddhizmust.

Ha már szóba került a buddhizmus, érdemes felidézni egy további érdekességet is: Arthur C. Clarke élete jelentős részét Sri Lankán töltötte, és egy New York Times-interjúban nyíltan beszélt a buddhista gondolkodáshoz való viszonyáról. Elmondása szerint nagy rokonszenvet érzett eme filozófia iránt, és „crypto‑buddhistának” tartotta magát.³

Ez a vallomás jól mutatja, hogy Clarke világnézete nem csupán a tudományos racionalizmusra épült, hanem nyitott volt olyan filozófiai rendszerekre is, amelyek az emberi lét mélyebb rétegeit vizsgálják. A „crypto-Buddhist” önmeghatározás egyszerre játékos és sokatmondó: arra utal, hogy bár hivatalosan nem volt buddhista, számos alapelvvel – például a mulandóság, a tudatosság és az együttérzés fontosságával – mélyen azonosult.

A könyvben több keleti hatás is megjelenik, köztük a biofeedback technika, amelyet a buddhista gyakorlatokban évszázadok óta használnak. Ez a módszer műszerekkel ad visszajelzést a test működéséről, és célja, hogy tudatosan befolyásoljuk például a légzést, a pulzust vagy az izomfeszültséget. Nem véletlen, hogy alapelvei szorosan rokonok a meditációval, amellyel a szerzetesek képesek irányítani testi folyamataikat – amit a nyugati kutatók később műszerekkel is igazoltak.

Folytatva az átfedések és utalások sorát, meg kell említeni magának a Ráma űrhajónak a nevét is, amely közvetlen utalás a hinduizmus egyik legnagyobb alakjára. Ráma a hindu vallásban Visnu isten hetedik földi megtestesülése (avatárja), a Rámájana eposz hőse, aki a dharma, vagyis a kozmikus rend és erkölcsi kötelesség megőrzőjeként vált a tökéletes uralkodó és emberi erények megtestesítőjévé. Clarke választása így nem véletlen: a név egyszerre hordozza a hősiesség, a rendteremtés és a próbatétel szimbolikáját, ami tökéletesen illik a regényben megjelenő titokzatos, idegen eredetű űrhajóhoz.

Ez az „ajtó” 🚪, amit a kulcs 🔑 már nyitásra kész állapotba hozott, nem csupán egy fizikai átjáró, hanem egy szimbolikus kapu is — a kollektív emberi tapasztalat új fejezetéhez. Ahogy a holdra szállás a Föld határait tágította ki, úgy ez a pillanat a tér és az idő határait feszegeti kívánkozva.

Bill Norton kapitány egy pillanatra megállt a rámpa tetején. Tudta, hogy amit most megtesz, az nemcsak az ő életét, hanem az egész emberiség önképét is megváltoztatja. Mögötte a legénység feszült csendben várta a jelzést. Előtte a kapu lassan, hangtalanul nyílt, mintha maga az univerzum tartaná vissza a lélegzetét.

A Ráma tényleg olyan, mint egy időgép: személyes olvasatomban is "sense of wonder", vagyis a csodálat érzését kelti, és ettől válik igazán érdekessé és elbűvölővé — olyan sci-fi olvasmánnyá, amelyet számos díjjal jutalmaztak.

🚪 A kapun és az Óperencián is túl, ahol a Ráma titka lapul

Körülbelül az olvasmány felénél tartok, és a kalandozás egyre nagyobb lépteket nyer. Felbukkan a szitakötő is — egy légbicikli, amiről majd külön is írok. Eleinte azt hittem, hogy a Ráma felszíne mesterséges lézerrel van ecsetelve, de tévedtem. A tenger valódi, a gravitáció szinte nulla. Ezek a részek már nem pusztán felfedezések — hanem a kaland kezdetei. Clarke itt átvált: a kíváncsiságot lassan felváltja a mozgás, a kockázat, a döntés. A felfedezés nemcsak tudományos, hanem emberi periódus.

Ez a pillanat nemcsak a térképen jelent előrelépést, hanem a történet mélységében is. A sarkvidékhez való közeledés olyan, mint egy belső utazás: a legénység nemcsak Rámát térképezi fel, hanem saját határait is. A kulcs 🔑 itt nemcsak ajtót nyit, hanem egy újabb dimenzió felismerését hozza el — olyat, ami eddig ismeretlen volt, de talán mindig ott lappangott a háttérben.

Talán a csend maga a kihívás, amely figyelmeztet az ember saját jelentőségére — újragondolva ezzel a fogalmat, s talán az értelmet is: mit keresünk, és mit nem akarunk látni. Talán ezért nevezi Rámának a hengert — mert az állandó változásban van, akár egy centrifugális erő, ahol az okozat végül mindig az ember maga. Hiszen minden változik. Ez az egyetlen állandó.

🛩️ Szitakötő és rock ’n’ roll – Jimmy Pak stílusa a Rámában

• Jimmy Pak stílusa
• 🔝 Vissza a tartalomjegyzékhez

Egy jó kaland jelzője tökéletesen szimbolizálja a szitakötőt, amit Jimmy felvállalt — mint egyfajta rock ’n’ roll életérzést. És amúgy is: illik hozzá ez a szerep. Haverok, buli, Ráma — csak épp nem a Földön, hanem egy idegen világ belsejében, ahol a szabadság nemcsak mozgás, hanem nézőpontváltás is.

Érdekes, hogy a Rámában a gravitáció jóval gyengébb. Épp ez ad teret a felhajtóerőnek. A szitakötő szinte ösztönösen lebeg a forgó térben — mintha Jimmy a Ráma vörös bikájából kortyolna. Abból a hengerből, ami tényleg szárnyakat ad. Persze, ez most nem a reklám helye. Az energiaitalokkal amúgy sem vagyok kibékülve: drágák, és ami még fontosabb, egészségtelenek. Inkább legyen a kreativitásé a főszerep — ahogy Jimmy barátunknak is, aki a lánctalpas kitartásával tör utat a Ráma titkai felé.

Halkan megjegyzem közel járok a könyv végéhez, és most úgy tűnik, mintha a város és a csillagok egy leheletnyivel közelebb ragyognának hozzám — noha ez a tendencia még változhat.

„Mint ismert, ez a könyv négy rangos díjat is elnyert.⁴.

Nebula-díj (1973) – az Amerikai Science Fiction és Fantasy Írók Szövetsége (SFWA) által odaítélt díj, amelyet az írók maguk szavaznak meg.
John W. Campbell Memorial Award (1974) – a legjobb sci-fi regénynek járó díj, amelyet a Kansas Egyetem ítél oda szakmai zsűri döntése alapján.
BSFA-díj (1973) – a Brit Science Fiction Association díja, amelyet a brit sci-fi közösség szavaz meg.

Még ha sokaknak triviális is, fontos megjegyezni, hogy a Rámának három folytatása van:

📚 A Ráma-sorozat további kötetei

1. Ráma II (Rama II, 1989) – Évtizedekkel az első találkozás után új expedíció indul a Rámához.
2. A Ráma kertje (The Garden of Rama, 1991) – A történet a Ráma belsejében folytatódik, az emberi kolónia sorsát követve.
3. Ráma titka (Rama Revealed, 1993) – A sorozat lezárása, amely felfedi a Ráma valódi célját és alkotóit.

Megjegyzés: A három folytatás Arthur C. Clarke és Gentry Lee társszerzőségével készült.

🧽 Porcelán testű rendrakók – a biotokok paradoxona

• A biotokok paradoxona
• 🔝 Vissza a tartalomjegyzékhez

A következő lapoldalakban egyik legmegrázóbb pillanata testesül meg amik biotokok — ezek a furcsa, részben organikus, részben gépi lények — nem mutatnak érzelmet, nem kommunikálnak, mégis reagálnak porcelán testükkel, és szednek szét tárgyakat amolyan tisztfenntartók metaforikusan. Mondhatnám úgy is: rendrakók… csak nem a Marson. Szeretik tisztán tartani a terepet, de vasalni nem tudnak ahogy egy anyós sem.

Ezek a lények nem állatok, de nem is hagyományos gépek; talán egy anyósülésen is elférnének, mint az emberek — csak éppen három lábon. A mozgásuk csendes és precíz, mint a svájci bicskáé, de nem rendelkeznek kellő intelligenciával, ...s kezdem megérteni, miért nevezi a szerző a majmokat szupernek⁵.

Az egyik biotokot fel is koncolták, s mint kiderült, nincs emésztőrendszere, és semmilyen kommunikációs szervet sem találtak benne. Alvázilag van némi biológiai szerv, csupán kis arányban. Ami biztos: egy fejlettebb intelligencia rakta össze⁶.

Érdemes néha lassítani, és elővenni egy mikroszkópot. Paradox módon ugyanazt látjuk benne, mint egy távcsőben — ha megvizsgáljuk a víz szerkezetét, ráébredhetünk, hogy az idősebb, mint maga a Föld nevű bolygó. Ez a felismerés nemcsak tudományos, hanem metaforikus is: a legnagyobb megértések gyakran a legkisebb részletekből születnek.

„Bármely kellően fejlett technológia megkülönböztethetetlen a varázslattól.”
— Arthur C. Clarke

Mégis, ez a fajta látásmód csupán két dimenzióban mozog. Ezért van szükség olyan tudósokra és mérnökökre, akik gondolkodásban előrébb járnak — akik képesek új dimenziókat nyitni. Ilyen ember volt Arthur C. Clarke is: nemcsak technológiai víziókat alkotott, hanem filozófiai keretet is adott a jövőnek.

Ez az idézet tökéletesen összefoglalja Clarke gondolkodásmódját: a technológia nem pusztán eszköz, hanem egy újfajta érzékelés — egy kapu a csodálat érzéséhez. Amikor a tudomány eléri azt a szintet, ahol már nem értjük, csak érezzük, akkor válik igazán varázslatossá.

A triplicitás elve

• A triplicitás elve
• 🔝 Vissza a tartalomjegyzékhez

A Randevú a Rámával végén hangzik el, hogy a rámaiak vezérelve a triplicitás, vagyis a hármas struktúra. Clarke nem magyarázza meg részletesen, mégis a regény egészén végigvonul ez az elv — mint egy idegen intelligencia lenyomata.

🧩 Hol jelenik meg?

• Három rámpa vezet le a Ráma belsejébe
• A belső tér három szektorra oszlik
• A biotokok viselkedése három fázisban változik: passzív → aktív → eltűnő
• Három fő döntéshozó vitatkozik: Norton, Mercer, Bose

Ez a hármas tagolás nem véletlen, hanem Clarke finom utalása arra, hogy az idegen intelligencia nem bináris, hanem komplex, többdimenziós logikát követ.

🧠 Lehetséges értelmezések a triplicitás elvére

• Matematikai értelmezés
  A hármas szám stabilitást, szimmetriát és komplexitást ad. Gyakori a természetben és a geometriában.

• Filozófiai értelmezés
  A világ nem fekete-fehér, hanem háromdimenziós: tény, érték, szándék. A hármas tagolás mélyebb gondolkodást tükröz.

• Vallási értelmezés
  Utalhat a keresztény Szentháromságra, vagy a hindu trimúrti fogalmára. Clarke gyakran használ spirituális szimbólumokat.

• Narratív értelmezés
  A történet három szakaszra bontható: felfedezés, beavatkozás, távozás. Ez a szerkezet visszatérő Clarke-motívum.

📖 Elérkeztem a 37. fejezethez – a történet szinte hangtalanul fordul át a végjátékba

• A 37. fejezethez érkezve
• 🔝 Vissza a tartalomjegyzékhez

A Ráma belső világa lassan elcsendesedik. Ahogy a biotokok eltűnnek, a mozgás lelassul, és az emberi jelenlét súlya egyre érezhetőbbé válik. A legénység tudja: amit láttak, az nem az ő világuk — csak egy pillanatnyi betekintés egy magasabb rendű rendszerbe. Vagy talán valamibe, ami nem is tapasztalható, csak sejthető.

A csendes csodálatot lassan felváltja a feszültség. Egy döntés született, amely váratlanul drámai fordulatot hozott: a merkúri telepesek képviselője, Rodrigo Mendez kapta a megbízást a Ráma megsemmisítésére. Ezzel a történet iránya gyökeresen megváltozott — a kíváncsiságot felváltotta a félelem, a felfedezést az elutasítás.

Két kérdés motoszkál bennem, amelyek nem hagynak nyugodni. Az egyik a logikai megközelítés, amely – ha nem társul belső erkölcsi iránytűvel – könnyen lecsúszhat az alacsonyabb rendűség szintjére: puszta technikai reakcióvá válik, emberi mélység nélkül. A másik a materialista, elvtelen nézőpont, amely nem képes szakrális dimenzióban értelmezni az ismeretlent – csak tárgyként, funkcióként kezeli azt, amit talán épp tisztelettel kellene szemlélnünk.

A történet során fokozatosan kirajzolódik, hogy a biotokok – ezek a részben organikus, részben gépi lények – nem csupán funkcionális robotok, hanem egy fejlettebb, civilizált rámai intelligencia lenyomatai. Bár maguk a rámaiak nem mutatkoznak meg közvetlenül, jelenlétük mégis kitapintható: a biotokok formája, mozgása és viselkedése mintha egy szkafanderbe zárt önarckép lenne.

🌞 A csendes befejezés és a napfény metaforája

• A csendes befejezés és a napfény metaforája
• 🔝 Vissza a tartalomjegyzékhez

Számomra nem volt csalódás, hogy a valódi rámaiak kiléte rejtve maradt. Épp ez a titokzatosság adta meg a történet logikáját és méltóságát. A regény befejezése nem lezárás, hanem egyfajta kitágulás — az ismeretlen irányába.

Különösen tetszett, hogy a Ráma napenergiából merítette az üzemanyagot. Ez nemcsak technológiai részlet, hanem szimbolikus gesztus is: mintha a csillagfényből táplálkozó hajó maga is a megvilágosodás útját járná. A Nap itt nemcsak energiaforrás, hanem metafora a tudásra, a tisztaságra és a transzcendenciára.

És arról nem is beszélve, hogy Rodrigo Mendez hőssé vált. Bár eleinte a félelem és a bizalmatlanság képviselőjeként lépett színre, végül az ő döntése — akár vitatható, akár bátor — az emberi reakciók komplexitását tükrözi. Clarke nem idealizálja, hanem emberivé teszi a karaktereit: Rodrigo nem tökéletes, de épp ezért hiteles.

🌠 Egy tizednyi különbség – Clarke két arca

Ha értékelnem kellene egy olyan klasszikust, mint a Randevú a Rámával — amely méltán nyerte el a Hugo-, Nebula- és Campbell-díjakat —, akkor olvasóként azt mondanám: megpróbálom. És bár ez a próbálkozás felér egy tizeddel, ez a különbség olyan minimális, hogy szinte elenyésző. Mégis, ha választanom kellene, **egy leheletnyivel közelebb áll hozzám *A város és a csillagok***.

Alvin története nem elsősorban a csodálat érzéséről szól, hanem a belső lázadásról, a megismerés vágyáról — és talán épp ez az, ami miatt különösen közel áll hozzám. Bár ebben sem vagyok teljesen biztos, hiszen az értelmezés mindig változik. Lehet, hogy az oka egyszerűbb: A város és a csillagok volt az első Clarke-regény, amit olvastam. És az első találkozás egy szerző világával gyakran mélyebb nyomot hagy, mint bármelyik későbbi olvasmány.

Egy grátisz volt a szellememnek — olyan ajándék, amit nem kértem, mégis megkaptam. Clarke világa nemcsak gondolkodásra késztetett, hanem csendben megérintett. Talán épp ez a sci-fi igazi ereje: amikor nemcsak az elmét, hanem a fantáziát is utazásra hívja.

📄 Licenc

Ez a bejegyzés a Creative Commons Nevezd meg! – Ne add el! – Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi
(CC BY‑NC‑ND 4.0) licenc alatt érhető el.

Szabadon megosztható változtatás nélkül, a forrás és a szerző megjelölésével,
nem kereskedelmi célra.

Hivatkozási minta:
„Randevú a Rámával – Pre–Vízió — Habarics Zoltán, CC BY‑NC‑ND 4.0,
https://etikuskod.bearblog.dev/randevu-a-ramaval/”